Mobilra optimalizált tartalom – mobile first szemlélet

Ebben a bejegyzésben a weboldal készítés jelenkorának egyik legfontosabb szemléletének a kifejtésével a mobilra optimalizált tartalomfejlesztéssel és az optimális mobilos megjelenéssel fogunk foglalkozni. Ez most nem az AMP pluginokról fog szólni, hanem arról a hátérről, hogy miért szükséges ez az egész. Arról már írtunk, hogy miért fontos a reszponzív design, de most egy másabb szemléletet akarunk bemutatni.

Mobilra optimalizált tartalom a múlt, a jelen és a jövő

Tehát arról már volt szó, hogy a látogatóknak a nagy része ma már mobil eszközről fog érkezni. Ez nagyjából az összes látogató 60-70%-át jelenti, mely a megváltozott tartalomfogyasztási szokásoknak megfelelően egy előre látható trend volt. Az elmúlt években a PC-k piaca, ahogyan a laptopoké is kevésbé szárnyalt, míg a mobiltelefonok és tabletek piaca folyamatos növekvésben van. Ez a tendencia mutatja, hogy mire van szüksége az embereknek. És hogy mit használnak tartalom fogyasztásra. Ezért ma már egy új szemlélet a mobile first a legkézenfekvőbb, mely során előbb a mobilos megjelenéssel foglalkozunk majd a nagyobb képernyőkre fókuszálunk.

Az életünk része a mobiltelefon

Reggel az első tárgy, amit az emberek kézbe vesznek és a legértékesebb / leghasználtabb használati cikk is egyben. Ezért a böngészés is már a mobiltelefonokon történik. Sőt a webes vásárlások is jórészt már mobilokon történnek. Azaz ha a weboldalunk / webshoppunk jól van felépítve, akkor 2-3 perc alatt egy okos telefonról le lehet adni rajta a megrendelést, árajánlatot lehet kérni. Ha pedig pozitív, vagy rosszabb esetben negatív impulzus ér, akkor pár kattintással meg lehet osztani tapasztalatainkat barátainkkal a közösség média segítségével. Ez a jelenlegi helyzet, mely már évek óta tartó trendek eredménye és a jövőben sem fog változni.

A 4G lefedettség és a mobil innovációk tették lehetővé a jelenlegi állapotot, melyhez minden vállalkozásnak alkalmazkodnia kell. A Google rendszerei is ezt a tendenciát javasolják. Az optimális weboldalak előnyben részesülnek, ezért keresőoptimalizálási szempontból kulcsfontosságú a reszponzív megjelenés.

Mobilon vásárolunk legtöbbször

Ezt az iparági szabványt nézzük mennyire igazolják saját tapasztalataink: 6.000 vásárlásból 3.000 vásárlás mobiltelefonról, míg 300 tablet pc-ről érkezett egy átalgosnak mondható hazai webáruház esetében, ahol a nagyobb és kisebb elköteleződésű termékeket vegyesen megtaláljuk. Ha a nézettséget nézzük, akkor: is a 140 ezer látogató több mint fele mobilról nézte az oldalt. Tehát, ha a reszonzív megjelenéssel az említett webáruházban probléma lett volna, akkor a tavalyi árbevétel fele elmaradt volna, míg a rengeteg lepattanás miatt az organikus helyezések is oda lettek volna.

Egy weboldalon is hasonló a helyzet, nézzük egy komolyabb kampány statisztikáit az idei év elejéről. A látogatók 76.9%-ban mobilról érkeztek és a legtöbben ugyan azt az utat járták be, mint a desktopról érkezők. A kettő projekt között különbség a célközönség, pontosabban a célközönség életkorában van, hiszen az utóbbi weboldal néhány évvel fiatalabb. Ez is mutatja, hogy mi várható a jövőben.

Ha a weboldalad, webáruházad esetében ez a probléma fennáll, akkor célszerű mielőbb felkeresned minket, hogy orvosolhassuk.

 

2018-03-04T10:55:58+00:00

Szólj hozzá!